Minden, ami politika S minden ami pénz. S a “pénz” nem a Magyar emberekről szól ?!

Miskolc, ahogyan én látom. Tettek szavak helyett!

Amikor nem a facebook vagy a weboldalak mögül osztom az észt. Közvetlen közelben rablók, gyilkosok, testi sértés miatt ült bűnözők között ,olyanok, akik kimerítették a BTK. összes paragrafusát. Egyedül járom Miskolc 15 cigány telepét és felszámolom a bűnözést ahol csak tudom. Ezt a videót azoknak ajánlom, akiknek fontosabb a politikai marketing attól, hogy érdemi munkát végezzenek a magyarság megmentése céljából. Lehet utánam csinálni! Nem csak fotókat és videókat készítek, hanem a jogsértést is megszüntetem. Igen egyedül, mert itt Miskolcon nincsen azoknak a magyaroknak nemzeti érdek képviseletük, akik bajban vannak. A lehetőségeimhez mérten minden panaszost felkeresek. Csak pár képet válogattam össze picit szemléltetésképpen, hogy milyen problémák is vannak a városainkba.
..

“Izrael kijelölt bennünket új hazának”

Az alábbi beszélgetés Lakatos Pállal a Szentendrén, Pilisszentlászlón és Leányfalun fogható Endre TV-ben 2005. augusztus 11-én és augusztus 13-án hangzott el, közvetlenül a Szanyi Tíborral, a gazdasági minisztérium politikai államtitkárával készült interjú után. Állandó műsorvezető: Kovár Gyula (szerepelt a 209-es listán, amelynek közzététele után a Szentendre és Vidéke című, kéthetente megjelenő lapban megerősítette, hogy valóban III/III-as ügynök volt)

Kovár Gyula: Amikor ezt a beszélgetést rögzítettük, akkor én még nem tudtam, hogy elhangzott egy nyilatkozat, pedig ez állítólag már több hónapja megtörtént, de a sajtó valahogy most ébredt fel, most harapott rá. Én egy napilapban, nem titok, a Magyar Nemzet címoldalán olvastam mindazt, ami felkeltette az érdeklődésemet. Talán szó szerint tudom idézni, a lényege az volt, hogy Szanyi Tibor egy tanácskozáson kijelentette: Izrael nem állam, az egy szervezet. Ennek kapcsán figyelmembe ajánlottak egy hetilapot (Magyar Világ – K.P.), hogy ott is megjelent valami, engem biztos érdekelni fog. Mit tudtam tenni, ha már figyelmembe ajánlották, és legnagyobb örömömre, talán így is mondhatom, a cikk szerzője nem más, mint volt rádiós kollégám, a Szentendrén élő Lakatos Pál (a magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának volt felelős szerkesztője – K.P.), aki jelenleg ennek a hetilapnak a főmunkatársa. Ezért hívtam meg a stúdióba, el is fogadta, hallgassuk meg a vele készült beszélgetést.

Lakatos Pál: Én azt gondolom, hogy amikor azt akarjuk föltárni, hogy Magyarországon mi történt a mögöttünk lévő gyűlöletes, hazugságos 16 esztendőben, akkor nem az az érdekes, hogy Csintalan Sándor, akiről a cikkben szó van, hány milliárdot szedett össze, vagy Máté László, vagy Orbán Viktor, vagy Gyurcsány Ferenc, vagy Boros Péter, vagy mondhatnám az egész politikai palettát, mert a dolog erről szól. Inkább arról kell itt beszélni, hogy mi hogyan történt. És az oknyomozás, az nem egy ember utáni oknyomozás, hanem az események egymásra rakása. Ha megértjük azt, hogy 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal hazugság volt, hogy az MSZMP odaküldte minden pártba az embereit és így alakultak ki a későbbi vezetők, mert a Televízió megismertette őket a nyilvánosság előtt is, így már rájuk szavaztak később.

Kovár Gyula: Szabad Európa kezdte…

Lakatos Pál: Hogy a fenébe ne, amikor a Szabad Európa, pontosabban a Kossuth Rádió azt mondta 1956-ban, hogy hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon, ez ugyanúgy érvényes a Szabad Európára, hogy hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon. Tudniillik Bécsben Aczél Györggyel találkoztak a magyar osztály vezetői és beszélték azt meg, hogy kiket kell futtatni az úgynevezett ellenzéki oldalról – természetesen a volt kommunisták gyerekeiről van szó, ÁVH-sok gyerekeiről –, akik majd később vezetői lesznek ennek az országnak: SZDSZ-ben, MSZP-ben, MDF-ben, Kisgazdapártban, Fideszben, kereszténydemokratáknál, mindenhol. Na de van egy érdekes dolog, tovább megyek. Megtörténik ’90 májusában a választás második fordulója, azt mondjuk, hogy az első szabad választás, akkor alakul meg a kormány, s tulajdonképpen a Parlament kétharmada ügynökökből áll. Nem csak ilyen kis egyszerű III/III-as, III/II-es…

Kovár Gyula: D 209-es…

Lakatos Pál: …szigorúan titkos tisztekből, hanem moszados, kágébés, szekuritátés, sziájés, a francia, brit, csehszlovák titkosszolgálat tagjai, ezek nekem megvannak a fejemben, tehát tudom, hogy mi történt.

Kovár Gyula: Most már le is van írva, azt hittem, kiesik az újság a kezemből.

Lakatos Pál: Csodálkoznak nagyon sokan, amikor valakinek a nevét mondják, és én mosolygok, azt mondják, ugyan kérem, ne tessék neki hinni, rám néznek, azt mondják, magának Lakatos úr senki nem jó, mert maga mindenkiben ügynököt sejt. Fordítsuk meg a dolgot: csak azokból lehettek vezetők ’90-től Magyarországon, akiket az MSZMP kijelölt, és azok az ügynökök voltak. Legyen az bármelyik párt, tehát nem függ ez életkortól. És ezek tulajdonképpen ki voltak jelölve arra, hogy szétlopják Magyarországot, hogy a nagypolgárság belőlük alakuljon meg, de minél hamarabb. És úgy alkottak törvényeket, hogy az ő tolvajlásaik azok mindig törvényesek legyenek. Ágy tűnt el a nemzeti vagyon, így került idegen kézbe a nemzeti vagyonunk 90 százaléka körülbelül. Ott tartunk most, hogy tulajdonképpen van 1,2 millió olyan ember, aki kényszervállalkozó, van egymillió ilyen projeck-menedzser, meg hozzá hasonló, aki megint csak nem nagyon termel értéket, és a kétkezi munkások, akik most dolgoznak, munkahelyük van, azoknak a 10 százaléka az, amelyik értéket termel. Ez az ország a csőd felé rohan, pontosabban csődben van. Egy ország, amikor úgy tudja az államadósságait kifizetni, hogy kölcsönt kell fölvennie arra, hogy az adósság kamatát fizetni tudja, az az ország csődben van. Na most hogyha aztán már végérvényesen be fogják vallani, hogy csőd van és nincs más megoldás, akkor nem lesz nyugdíj, nem lesz fizetés, megáll az élet.

Kovár Gyula: Lehet, hogy te nem olvastad azt az interjút, amire most szeretnék hivatkozni, amivel szeretném alátámasztani épp azt, amit eddig Lakatos Pál elmondott, én olvastam, mert nekem Makovecz Imre is a kedvencem, nem csak te vagy a kedvencem. Makovecz Imre a napokban azt nyilatkozta, semmi titok, a Magyar Nemzetben jelent meg, Pozsgay Imrére hivatkozva mondja Makovecz, hogy 1949-ben hozták azt a rendelkezést, amely alapján a társadalomtól bejövő minden pénzt a kormány alá kell rendelni, hogy újra elossza. Ameddig ezt meg nem változtatják, addig minden politikai erő azt hiszi, hogy ő lophat és osztogathat.

Lakatos Pál: Ez igaz 2005-re, meg 1989-re is, hiszen 1988-ban kezdődött a szabadrablás Magyarországon, Tulajdonképpen Aczél György mondása kezd valósággá válni. Amikor Aczél György ’85-ben azt mondta, talán még néhányan emlékezünk, hogy ő volt a nagy pártideológus, válasszunk ki 250 kommunista ivadékot, vigyük őket nyugatra, tanítsuk meg őket jogra, közgazdaságtanra és idegen nyelvre, és amikor hazajönnek, ők fejezik be majd azt, amit mi elkezdtünk. Hát most tartunk ott, hogy lassan befejeződik az, amit Aczélék elkezdtek, mert ugye Aczélék ellopták a vagyont a néptől, aztán a rendszerváltozáskor nem a népnek adták vissza, akitől ellopták, hanem azoknak, akik ellopták vagy azok leszármazottainak. Ágy alakul ki a vagyonos réteg, így történhet meg az, hogy a száz leggazdagabb magyar közül van, akinek 40-43 milliárd a bevallott vagyona, nincs benne az offsor cég, nincs benne a különféle sumákság. Hát most Gyula, gondold végig, ja és van olyan ember, olvastam, hallottam, aki a horvát tengerparton 30 millió forintot költ el ebben a szezonban a nyaralására.

Kovár Gyula: Csak nem a főváros hercegéről van szó?

Lakatos Pál: Nem mondok nevet, a nagypolgári rétegről van szó, annak egy tagjáról. Sok ember életében nem keres 30 millió forintot, még bruttóban sem.

Kovár Gyula: Ezzel kapcsolatban ebben a lapszámban is (Magyar Világ – K.P.), még egyszer hadd mutassam meg – lapszemle, ha nincs Szentendre és Vidéke, akkor másik lapszemle legyen –, szerepel az a megállapítás, amivel önök fognak találkozni a magazinunkban is Szanyi Tibor kapcsán, aki itt vendégeskedett Szentendrén, aki azt mondta, hogy Izrael az nem egy állam, márpedig 60 évig úgy tudtuk, az egy szervezet. Erről nekem az a gondolat jutott eszembe, hogy akkor Magyarország sem állam, hanem ez egy vállalkozás.

Lakatos Pál: A Magyar Nemzetnek pontosan megvolt a szöveg, hogy mi hangzott el, mit mondott Szanyi Tibor az információs hivatal főnökei előtt, és ez megvan hangszalagon, de nem merte leírni. Az jelent meg, hogy szervezet, de nem jelent meg, amit igazán mondott Szanyi Tibor, hogy ő is szervezet, ez megvan szalagon. Tessék csak elgondolni, ha valaki kimondja azt Izraelről, hogy egy bűnszervezet, az egy államtitkár, egy funkcióban lévő politikai államtitkár. És nem fedik meg őt, nem váltják le. Itt is egy érdekes dolog van, mert hogyha megnézzük a világfolyamatokat, ebben megnézzük Magyarországot, koránt sem arról van szó, hogy mi egy szerencsétlen, minden rosszal agyon sújtott nemzet vagyunk, hanem egyszerűen Izrael kijelölt bennünket új hazának, Magyarországot. Ennek megfelelően történnek a betelepítések, aztán ezek majd fölgyorsulnak, és az egész világot tulajdonképpen a cionista, globalista szervezet, a szabadkőműves páholy irányítja mindenhol. Magyarországon nem tudsz olyan politikust megnevezni, vagy fontos kádert művészeti területen bárhol megnevezni, aki ne lenne valamelyik szabadkőműves páholynak a tagja. Gondold el, amikor a száz leggazdagabb magyarból, akik a gazdasági életben funkciót töltenek be, ha azt mondom, hogy öt nem tagja egyetlen egy titkosszolgálatnak sem, 95 viszont igen, vagy azt mondom, hogy a politikusok jelentenek a Moszadnak, jelentenek a KGB jogutódjának, és így tovább, akkor adott esetben milyen érdeket képviselnek: Magyarország érdekét vagy a megbízóik érdekét? Erről van szó, ezért van az, hogy Magyarország ennyire leromlott. Mi ma Ausztria színvonalán élhetnénk, hogyha a mai forintban mérve 36 ezer milliárd forint értékű eladott nemzeti vagyonunkat piaci alapon értékesítettük volna. Ehelyett ott vagyunk, hogy a magyar munkás fizetése a nyugat-európai tizenötökhöz viszonyítva egyötöde, miközben minőségben semmivel sem produkál rosszabbat, sőt.

Kovár Gyula: Ha adhatok tippet egy oknyomozó újságírónak, írónak, könyvsorozat szerzőjének: állandóan hallom, hogy milyen jók vagyunk turizmusban, hogy mennyien jönnek ide. Tavasszal volt az újságíró szövetségben egy tájékoztató a turisztikai szakosztály szervezésében, és az illetékesek mondták, ilyen vezérigazgató, olyan államtitkár, hogy egy bizonyos területről mennyien érkeznek ide. Nem bírtam megállni és félhangosan megjegyeztem: és mennyien utaztak vissza?

Lakatos Pál: Izrael, nyilvánvaló, jönnek felmérni a terepet. Tudniillik Magyarország rendkívül gazdag például édesvízi forrásokban, és hogyha a jövőt nézzük, eltűnik az olaj és bizony Magyarországon nekünk megvannak azok a találmányaink, amelyekkel a hidrogént és az oxigént külön lehet választani. Ezzel lehet a motort működtetni és a megmaradó oxigén az pedig ilyen hatalmas léggömbökön fölmehetne a levegőbe, és bizony az ózonlyukat be lehetne vele foltozni.

Kovár Gyula: Megvan a Rubik kocka.

Lakatos Pál: Megvan a Rubik kocka, csak mivel ma még az olajlobi sokkal erősebb, mint az igazi, természetvédelemben is gondolkodó tudomány, ezért ha ezek az emberek előjönnének, akkor bizony megölnék őket, számtalan embert eltettek már láb alól, számtalan embert öltek meg, azért mert hamarabb tudott valamit, mint kellett volna.

Kovár Gyula: Lesz a Magyar Világban a turizmusról, az itt maradt turistákról…

Lakatos Pál: Folyamatosan van róluk szó, hiszen például olyannyira tetszik nekik ez az ország, hogy az óbudai Hajógyári szigetet, amelyiknek a piaci értéke 80 milliárd forint, 4 milliárd forintért vették meg. De nem fizették ki, vettek föl rá 5 milliárd forintos banki kölcsönt, azt kivitték offsor cégekbe, és senki nem kérte tőlük számon, hogy na kérem mégis hogyan is van ez? Öt Izraelben élő Moszad ügynök neve benne van.

Kovár Gyula: Olvastam.

Lakatos Pál: Ahogy a Magyar Világ elindította azt, hogy kik a Moszad ügynökök, kik a magyar politikai életben a Moszad ügynökök, mert leírtuk egy jelentős részét, azután elkezdtek Amerikában, Nyugat-Európában mindenhol kutatgatni, hogy hol is vannak az ő Moszad ügynökeik, nem számol be róla a magyarországi sajtó. Nem magyar sajtó – magyarországi sajtó. Rengeteg Moszad ügynököt letartóztattak Nyugat-Európában, mert már eljutottak odáig, hogy az amerikai fejlesztéseket ellopják, hazaviszik Izraelbe, és saját találmányként dobják a piacra, ennek megfelelően hatalmas kár éri Amerikát.

Kovár Gyula: Erre szokta Kohn bácsi mondani: ügyes.

Lakatos Pál: Igen.

Hangfelvételről lejegyezte: Kertész Péter

Gyászba öltözött a szívem-lelkem elrabolták ! Erdélyországunkat! A tündérkertet.

  A mai napon elrabolták Erdélyországunkat! A tündérkertet…s mit tartottak be a diktátumból? Semmit! Gyászolunk!

„Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzet­gyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.”

(Részlet az 1918. december 1-ei gyulafehérvári kiáltványból)

Büszke erős Magyarország Amit eladtak 30 ezüstért a kufároknak a Helytartóink ( hejtartóik..)

Magyarországot kirabolták – „holló a hollónak nem vájja ki a szemét!”

Orbán Viktor tegnap Strasbourgban határozottan kijelentette, hogy nálunk nincs korrupció! Elég sok magyar ember szerint meg már csak korrupció van! Ha nincs korrupció, akkor a miniszterelnök vajon miért nem csatlakoztatja az országot az uniós ügyészséghez ?
A kirablásunk nem történhetett volna meg az aktuális kormányok hathatós közreműködése nélkül !

Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adó paradicsomai-ba. Most akkor ezt forintosítjuk, hogy a nagyságrend még jobban látszódjon: 48, 000, 000, 000, 000, azaz 48 ezer milliárd forintot!!! (200 forintos dollár árfolyamon)
John Christensen, brit törvényszéki könyvvizsgáló és közgazdász, számos országban dolgozott szerte a világon, többek között a Touche Ross & Co.-val folytatott offshore pénzügyi vizsgálatokban. 11 éve gazdasági tanácsadója a Jersey Channel-szigetének kormányának .

2003-ban lett az adóelkerülés elleni küzdelem világméretű kampányának élvezére.
Az off-shore finanszírozás kutatását széles körben publikálták könyvekben és tudományos folyóiratokban, és John számos filmben, televíziós dokumentumfilmben nyilatkozott.
A szakember a Hetek című újságnak elmondta, hogy példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik…

A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek.
Offshore számlákon az államadósság duplája! Ez az államadósság két és félszerese!!!

Többéves kutatás után a héten jelent meg az első átfogó világjelentés az adóparadicsomokba menekített magánvagyonokról. Az igazságos adózásért küzdő, vezető közgazdászokból és bankszakemberekből álló Tax Justice Network civil szervezet azt állítja, hogy 2010 végén legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzött offshore számlákon. Ez az összeg – ami csak a pénzeszközöket vette számba, és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, jachtokat és céges tulajdont – megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével (GDP).
„Az adóparadicsomok száma a gazdasági válság óta folyamatosan növekszik, csakúgy mint az ide menekített vagyonok mértéke” – mondta a Heteknek a Tax Justice Network igazgatója, John Christensen. Jelenleg 73 ilyen állam és önálló adójogi státussal rendelkező tartomány van, amelyek a nulla összegű vagy minimális adókulcsok mellett titoktartást – beazonosíthatatlan tulajdonú, anonim számlákat, alapítványokat és cégeket – kínálnak a külföldiek számára.
„Az adóparadicsomokba nem azért viszik a vagyonokat, hogy ott kedvezőbb feltételek mellett forgassák a tőkét. A legtöbb ilyen helyre a milliárdosok be sem teszik a lábukat, nem költenek és nem termelnek itt, egyszerűen csak odaviszik a pénzüket, hogy teljesen kivonják az országuk adózása alól” – állítja Christensen.
Az offshore ára (The Price of Offshore) című kutatás során a világ legnagyobb adatbázisainak, a nemzetközi szervezetek jelentéseinek és az egyes országok költségvetési összesítéseinek felhasználásával a kutatók azt állapították meg, hogy a világgazdaság „fekete lyukaiban” több pénz tűnt el adómentesen az elmúlt években, mint amennyit a kormányok megpróbáltak – az adófizetők pénzéből – a válságkezelésre biztosítani.

„Ezek a pénzek nem vesznek részt az értékteremtésben, nem teremtenek munkahelyeket, legfeljebb a spekulatív tőkepiacokon jelennek meg” – állítja Christensen, aki elmondta: a legnagyobb offshore vagyonokat nem ismeretlen „no name” bankok, hanem a világ top pénzintézetei kezelik.
A pénzügyi válság éveiben a világ 50 legnagyobb bankja évente 16 százalékkal növelte az ügyfeleik által offshore számlákon elhelyezett összegeket.
Ez a privátbanki prémium szolgáltatás a legjövedelmezőbb banki üzletág, ennek ellenére a bankok egy része állami mentőövet igényelt.
„A szuper bankokon belül is kiemelkedik három pénzintézet – a svájci UBS, a szintén svájci Credit Suisse és az amerikai Goldman Sachs –, amelyek a világelit kedvenc bankjai. Ezek mind prémium szolgáltatást nyújtanak és kiterjedt hálózattal rendelkeznek a népszerű adóparadicsomokban.”

A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt. 242 milliárd dollár magántőke – a teljes magyar államadósság két és félszerese – került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: ezzel a világranglista 12. helyét foglaljuk el.
Európából senki nem előz meg bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és néhány olajország. A sokat szidott európai válságállamok – például Görögország – nincsenek az első húszban sem. Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe.

Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a gyakran érték alatt dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább. Magyarországnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre – kormányzatoktól függetlenül.
Ráadásul a magyar offshore milliárdosok közül még Berezovszkijok és Abramovicsok sem kerültek ki.
Pedig a külföldi milliárdosokat sorozatban termelő Oroszországból is csak alig több mint háromszor annyi pénzt sikerült külföldre juttatni, mint Magyarországról.
Ráadásul Magyarországnak nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki – vitatható módszerekkel, de – hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét.
Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet a magyar adósságválság: valóban nem lett volna szükség IMF-re és uniós mentőövre – de Bokros-, Gyurcsány- és Orbán-csomagra sem –, ha a politikai elit az elmúlt 20-25 évben hatékonyan fellép az országkárosító jelenséggel szemben.

A jelentés nemcsak az egyes országok veszteségét vizsgálta, hanem a nyerteseket is. „A szupergazdagok egyre jobban elhúznak.
Ma a világ összes magánvagyonának mintegy 30 százaléka egy nagyobb futballstadionnyi ember – 91 ezer fő – kezében van.
Ők azok, akiknek egyenként 30 millió (ez a szövegkörnyezet alapján valószínűleg elírás, és 30 milliárd lehet a helyes összeg – NIF szerk. megj.) dollárt meghaladó vagyonuk van. Utánuk következnek az 1–30 milliárd dollár közötti vagyonnal rendelkezők (9,3 millióan), akik a világ magánvagyonának további 51 százalékát birtokolják. Ez a maroknyi elit – amely a világ lakosságának 0,14 százalékát teszi ki – négyszer annyi pénzzel (44 800 milliárd dollárral) rendelkezik, mint a többi 6,7 milliárd ember – a világ lakosságának 99,86 százaléka –, akik nem dollármilliomosok.

Ennek a hatalmas vagyonnak a fele (a szupergazdagok esetében a 70 százaléka) offshore számlákon van.
A számok azt mutatják, hogy az Occupy-mozgalom híres jelszava – „mi vagyunk a 99 százalék, ők az 1 százalék” – inkább alulbecsülte a valóságot.
A hangzatos ígéretek ellenére ezen a téren nagyon gyenge a nemzetközi felügyelet. Hiába ígért például a G20-csoport hathatós összefogást, a gyakorlatban nem sok történt. Ezért az egyes országok – például a német adóhatóság – megpróbálnak a feketepiacon hozzájutni bizalmas adatokhoz a külföldre menekített vagyonokról.
„Ez a globalizáció gyenge pontja – mondja Christensen. – Felszabadítottuk a globális tőkemozgásokat, de nem szerveztük meg az együttműködést az országok között, hogy a pénz ne tűnhessen el az adóparadicsomokba. Ezért azt javasoljuk, hogy a világ valamennyi országának részvételével jöjjön létre egy globális adózási egyezmény. Ez automatikus információcserét biztosítana az adóhatóságok között. Csak azok a bankok működhetnének, amelyek alávetik magukat az offshore információk átadásának, beleértve az offshore cégek, részvénytársaságok és alapítványok valódi tulajdonosainak adatait is.”
A szakember elismeri, hogy ez nem fog egyik évről a másikra megtörténni, de – mint mondja – az adómentes vagyonokból származó jövedelem megadóztatása olyan jövedelmet szabadíthat fel, ami megoldást jelentene például az európai adósságválság megoldására vagy számos ínségben élő ország valódi megmentésére, írta a már sajnos megszűnt Nemenyi.net. nemzeti hírportál.

John-Christensen-Magyarorszagot-kiraboltak-–-itt-vannak-a-tenyek…-360x180

A kérdés, hogy ki és kik voltak a felelősek hazánkban ebben a rablássorozatban?

 

Miért nem vonnak senkit felelősségre?

Ha valaki egy szalámit lop a boltból, azt egy életre megbélyegzik, aki milliárd dollárokat lop el az pedig az elithez tartozik. Ez valójában költői kérdés, hiszen tudjuk, „holló a hollónak nem vájja ki a szemét!”

Lévay Atilla

28471983_865515846986484_3033111288631935996_n

Magyarország a Fidesz gyarmata

Orbán Viktor feudális hűbérbirtokot csinált az országból.

Minden 2010-ben indult. A jelenlegi miniszterelnök akkor használta először az azóta legendássá vált szót: fülkeforradalom. Akkor még sokak számára nem volt világos, mire is gondol valójában, mostanra viszont egyértelmű: feudális hűbérbirtokot csinálni az országból.

A Fidesz 8 éve nem megnyerte a választást, hanem ajándékba kapta. Az MSZP és Gyurcsány egy cikluson át tartó ámokfutása után teljesen mindegy volt, hogy mit ígér a választóknak, mivel kampányol vagy kampányol-e egyáltalán, mindenképp nyert volna. Érdemes belelapozni az akkori programjába, mindenki pontosan tudta, hogy azokból, ami ott le van írva semmi sem fog megvalósulni, mint ahogy legnagyobb részükből nem is lett semmi. A szocialista vezetés 4 év alatt csődközeli helyzetbe kormányozta az országot, kézenfekvő volt, hogy az emberek el akarták zavarni őket és ugyanúgy adta magát, hogy a Fidesz lesz a befutó, egész egyszerűen azért, mert akkor nem volt más alternatíva.


A módszer
Egy országot kétféleképpen lehet meghódítani. Az első a klasszikus katonai invázió, a hadsereggel elfoglalod a stratégiai pontokat, erővel eltávolítod a vezetést, a saját embereidet emeled pozícióba. Mindenki ismeri, ezt nevezzük megszállásnak. Gyors és egyszerű, ám van egy nagy hibája: soha nem tartós, mert azonnali és zsigeri gyűlöletet vált ki az emberekből, egyből beindul az ösztönös válaszreakció: föld alatti szervezkedés, forradalom és szabadságharc. A történelem jól megtanított minket erre, a múlt század második fele ezzel telt.
A második ennél jóval kifinomultabb. Lassú és bonyolult folyamat, két, egymással párhuzamos csapásirány mentén halad és messze a leghatásosabb: a gazdasági hatalmat és a sajtót kell megszerezni, el kell érni, hogy a nép jelentős részének a megélhetése tőled függjön, illetve a tömegtájékoztatás felhasználásával félre kell őket vezetni.
Meglátni a lehetőséget
A Fidesz remekül felismerte, hogy uralmát hosszú távon ez alapozhatja meg, melyhez két óriási segítséget is kapott: egy világméretű pénzügyi összeomlást és az Unió támogatási és felzárkóztatási rendszerét. Az akkor még javában tartó válság okán bármit le tudtak nyomni az emberek torkán, ezzel párhuzamosan pedig akármit megígérhettek, a társadalom hitt nekik, mert hinni akart. Mára kiderült, hogy egyáltalán nem sikerült enyhíteni a problémán, mégis ott hagyták az embereket az út szélén, gőzerővel folynak a kilakoltatások, az államadósság folyamatosan és kitartóan növekszik, az euró árfolyama rekord közeli szinten van. Persze ebben sok minden egyéb is közrejátszott, de tény, hogy a kabinet rendkívül rosszul kezelte a helyzetet és azóta se tettek érdemi lépéseket a megoldás felé. Az uniós pénz viszont változatlanul érkezett az országba, melynek felhasználását hosszú ideig nem, vagy elégtelenül ellenőrizték, így semmi sem akadályozta meg Orbánékat abban, hogy a saját szájízük szerint osszák szét a saját csatlósaik között, mely megteremtette az alapot gazdasági holdudvaruk kiépítéséhez. Ez a folyamat a mai napig tart, és bár tettek ez irányú lépéseket a túlzott nemzetközi bürokrácia miatt változatlanul nincs az Uniónak hathatós eszköze ennek megállítására vagy mérséklésére.
Az alapok lefektetése
Kezdődött a választási körzetek átrajzolásával, melyeket méterre úgy alakítottak ki, hogy mind az önkormányzati, mind az országgyűlési választásokon feléjük lejtsen a pálya. Az elején a helyhatósági volt a lényegesebb, elengedhetetlen volt, hogy minél több pozíciót szerezzenek, ezzel helyi szinten biztosítsák a saját földesuraik lokális uralmát. Erre a nyilvánvaló okokon túl a későbbiekben bevezetésre került közmunkaprogram miatt volt szükség, gyakorlatilag a Fidesz vált több tízezer ember közvetlen munkáltatójává. A rendszer sajátossága, hogy aki oda egyszer bekerül semmilyen kitörési lehetősége nem marad, biztosan és óhatatlanul hosszú időre ki lesz szolgáltatva a kormánypárti polgármestereknek. Ez volt a cél, a társadalom legalsó részének a megélhetését újkori feudális módon függvényévé tenni a mindenkori végrehajtó hatalomnak.
Nagyban játszani
Az elejétől fogva az volt a végső cél, hogy minden gazdasági hatalom egy kézben, Orbán Viktor kizárólagos irányítása alatt összpontosuljon. Ehhez szükség volt egy olyan oligarcha- és strómanhálózat létrehozására, mely lépcsőzetes elrendezésben a piac minden szegmenségben jelen van. Régi mondás, hogy aki az állammal üzletel az mindig jól jár, ők továbbgondolták ezt a tézist: miért kereskedjünk magáncégekkel, ha kereskedhetünk önmagunkkal is? Tehát nekiálltak állami és látszólag magán, de a párthoz ezer szállal kötődő kriptofideszes vállalatokat létrehozni illetve a hűbérurak elkezdtek felvásárolni számtalan kis és nagy céget, melyek régi szereplőként voltak jelen a piacon és egyszerűbb volt ezeket működtetni mint újakat alapítani. Ez az óriási és egyre növekvő családi vállalkozás szépen begyűrűzött az üzleti élet minden szegmensébe és bekebelezett mindent, amire szüksége volt. Mostanra eljutottunk odáig, hogy az építőipar, a kereskedelem, a különböző szolgáltatási ágazatok, a vendéglátás, a sport és minden egyéb a közvetlen irányításuk alá került vagy tőlük függ.
Média
Ezeken túl a legfontosabb a tömegtájékoztatás uralmuk alá hajtása volt. Minden autoriter rendszer egyik legfőbb ismérve a harsogó propaganda, annak az egyértelművé tétele, hogy egy igazság létezik, az én igazságom. Lépésről lépésre megvásárolták vagy einstandolták az egész vidéki sajtót, helyi és országos rádiókat és televíziókat, szervilis, korrupt és emiatt lojális embereket helyeztek ezek élére és különböző csatornákon, de főleg állami hirdetéseken keresztül számolatlanul öntik az adóforintokat a fenntartásukra, hiszen önerőből ezek közül egyik sem piacképes, csak és kizárólag a hatalom kiszolgálása érdekében van rájuk szükség. Három konkrét céljuk van, a kormány nem létező eredményeit közvetíteni, az ellenzéket szidni és hazugságokat terjeszteni róluk és félelemben tartani a lakosságot.
Orbán a hódító
Ma Orbán Viktor nem Magyarország miniszterelnöke, sokkal inkább a legfőbb földesura. 8 év alatt szisztematikusan kiépítette elképesztő gazdasági hatalmát, és pontosan meghatározta mekkora létszám kell ennek megtartásához. Darabra ki van számolva az a létszám, hogy hány embert kell sakkban tartani a közmunkával, hány ember kell alkalmaznia a szövevényes céghálózatában, hány embernek kell fizetést vagy kenőpénzt adnia, amivel irányítani tudja őket. Patikamérlegen kigrammolt csomagokkal operál, látszat- és hangulatjavító intézkedések sokaságának bevezetésével tartja a közhangulatot olyan szinten, ami bár forrong, de még éppen nem üti át az ingerküszöböt. Ez nem saját találmány, lényegében a középkori államberendezkedés és a kádári “puha” diktatúra sajátos keveréke, melyet jó érzékkel ültetett át a mai viszonyokba és borította rá az (ál)demokrácia köpenyét. A migráció már csak hab volt a tortán, aminek segítségével el lehetett terelni a figyelmet minderről, és ami még mindig remekül működik.
Magyarország megszállás alatt van. Nem masíroznak katonák az utcákon, nincs kijárási tilalom, nem egy idegen hatalom foglalta el az országot, hanem belülről rohasztják, egy új uralkodó osztály kiépülése zajlik, mely sokkal stabilabb lábakon áll, mint bármely erőszakszervezet. De ez nem jelenti azt, hogy megdönthetetlen. Nem jelenti azt sem, hogy örökké fog tartani. Maradtak még józanul gondolkodó emberek, újságírók, közéleti és értelmiségi személyiségek, akiknek a felelőssége, hogy minden lehetséges módon tájékoztatást nyújtsanak és elmagyarázzák mindenkinek, mi folyik a szemük előtt, és valódi opciót szolgáltasson ahelyett a nemzetpusztítás helyett, amit NER-nek hívnak. Házról házra, utcáról utcára kell megállítani a Fidesz tombolását, melyben óriási szerepe lesz a közelgő önkormányzati választásoknak, mert ott sokkal közvetlenebb a kontaktus, az ellenzéki pártok képviselőinek a sokkal kisebb választókerületek okán lehetősége van élő kapcsolatot fenntartani a szavazópolgárokkal. Ebbe kell fektetni minden energiát, olyan programot és olyan narratívát kell kialakítani, mely pontról pontra végighalad a rendszerszintű visszásságokon és helyettük igazi és valós alternatívát kínál.

https://morcoskave.blog.hu/2018/09/05/magyarorszag_a_fidesz_gyarmata

Elkezdett bedőlni a Fidesz nevű piramisjáték……

Lehet, hogy rosszul érzem, de valami elkezdődött. A jelek már mutatkoztak egy ideje. És akik még mindig ragaszkodnak a fideszhez, azok foggal körömmel fogják védelmezni, nem törődve azzal, hogy mennyire törvényes, etikus, logikus a tettük! Sikerült elérni, hogy már a szomszédok is ellenséget lássanak egymásban is! És ez a következő egy hónapban csak fokozódni fog !  Így bizonyították be , hogy mennyire együtt érzőek a kiszolgáltatottakkal szemben ! Szó szerint szemben , mert ha megpróbálnak kitőrni lehetetlen helyzetükből , abban a pillanatban rúgnak akkorát alájuk , hogy fészket raknak kínjukban !  Fészek még csak-csak lehet , bőven elég a probléma kipipálásához , ha nem tudnak fűteni . Probléma megoldva ,made in FIDESZ !

 

28471983_865515846986484_3033111288631935996_n

28378519_865485603656175_2593985724667250107_n

28577485_865670430304359_6379282976413317812_n

A választások előtt két hónappal a teljes Fidesz-sztori kezd minden ízében összeomlani. Éveken át a Fidesz sajátja volt, hogy egy mondatban össze tudta foglalni a mondanivalóját. A fényes tekintetű hívek számára Orbán és a Fidesz volt az egyetlen világos, érthető pont, tiszta hang ebben a zűrzavaros világban.
Ennek most vége. Hirtelen kiderültek az agyzsibbadásig ismételgetett Fidesz-szlogenek ellentmondásai. Az évtizedek óta fekete-fehér kommunikációhoz kondicionált hívek pedig hirtelen a szürke ötven árnyalatával találták magukat szemben.
Lehet nekik most mantrázni, hogy mi a különbség a kvótamenekült az oltalmazott, a letelepedési kötvényes és a “sima” menekült között. A Fidesz áldásos felvilágosító oktatásának köszönhetően ők ma már éppen leszarják, hogy pontosan ki milyen papírral jön ide, ha egyszer migráns.

Számukra a történet vége csakis a párhuzamos társadalom, allahterror, Non-Go zóna és a tömeges nemi erőszak lehet. Talán az 1300 befogadott menekült hírére olyan fideszhívő is akad, akinek most az is megfordul a fejében, hogy talán Viktor Soros-ösztöndíja sem volt teljesen véletlen.
Az éveken át abszurditásig fokozott menekültellenes gyűlöletkampány így óhatatlanul önmaga ellen fordult. Ahogy a multik és Európa ellen szabadságharcoló Fideszről is lassan kiderül, hogy valójában Merkel és a német nagytőke láncos pulija.

A kockás inges, puritán Orbán-mítosz is szétpukkanóban van,
egyre nyilvánvalóbb, hogy a nagy nemzeti szappanopera hőse Orbán is csak ugyanolyan, a közeledő tél elől a vackára közpénz milliárdokat hazahordó kis politikus hörcsög, mint a rendszerváltás követő zűrzavaros húsz év összes többi karrieristája volt.

orban-lelato

A hirtelen támadt kommunikációs űrt pedig pillanatok alatt betölti a rendszer üvöltő adósságairól, a kiéheztetett egészségügy és az oktatásról szóló hírek. Jellemző, hogy a kormánypárt zavarában csak annyira volt képes, hogy még hangosabbra csavarta a propagandagépezetét, még abszurdabb baromságokat dobott be, ám ezek már kontraproduktívak,
az ellenzék befeketítése helyett a rendszer gyakorlatilag saját magát karaktergyilkolja le,
azokkal is észreveteti a NER groteszk és bizarr vicsorait, akik már rutinosan félrenéznek, amikor egy politikus mocskolódik.
Van egy olyan érzésem, hogy az a sok kis aljasság, amit Orbánék az eltelt években elkövettek lassan elindult valamiféle kritikus tömeg irányába, ami végül egyetlen, ismét csak nagyon egyszerű, könnyen felfogható, fekete-fehér mondattá állhat össze.

Merthogy a szellemi junkfood-ra szoktatott proletár később is igényli a finomat. Például könnyen lehet, hogy az új jelszó az már az lesz, hogy vérciki a Fidesz. Orbán meg egy hazudós gyökér. Vagy tolvaj. Vagy éppen mocskos hazaáruló. Amiből meg már más is logikusan következik.
Bizony, nem szép dolog fejbe lőtt Orbánról képeket posztolgatni. Azonban a tárgyilagosság kedviért hadd jegyezzem meg, hogy speciel éveken át a Fidesz locsolgatta a lámpavasat, ami most kezd szépen kihajtani. És Orbán papa esti meséi régóta csak nemzethalálról és mindenféle szabadságharcról szólnak. Amivel mára alaposan megterhelte a gyerekek idegrendszerét, akik összeálmodnak mindenféle rémséget, meg firkálgatnak mindenféle csúnyaságot.

Nehéz bármit is jósolgatni, de ha a hátralévő két hónapban ez így folytatódik,
a kétharmados reményektől mindenképpen búcsúzhat a Fidesz, sőt még az sem biztos, hogy tavasszal meggyőző többsége lesz.
Ráadásul a győzelme olyan lesz, mint amikor Fletó 2006-ban újrázott. A Fidesznek ma nagyjából egyetlen aduásza van még kezében (ami egyébként valójában a Fidesz népszerűségének a legfontosabb és valódi oka) az, hogy jelenleg még konjunktúra van, szépen nőnek a reálbérek.
Azonban az uniós forrásokat 2018-ra kipörgetik, így a brüsszeli pénzzel felfűtött magyar gazdaságnak legalább egy-másfél éves hegymenetre kell felkészülni, ami eleve recesszióval kecsegtet, ráadásul a 2016-körüli visszahuppanással ellentétben most az sem lesz biztos, hogy 2020 után folytatódik a nagy pénzfolyam.
Közben a világpiacon véget ér az ingyenpénz kora, a jegybankoknál lassan kamatemelési ciklusok indulnak el, idehaza felfelé gyűrűzik az infláció és a paksi illetve kelebiai hitel lehívásával az államadósság. Ráadásul a NER oligarcháknak nyakló nélkül adott állami hitelek miatt a bankszektorban is már
ketyeg pár méretes piszkosbomba,
ha lesz mondjuk pár be dőlős Mészáros-hitel, akkor annak igen komoly bizalomromboló hatása lehet a bankszektorban.
És ennek a megannyi aknával és csapóvassal megrakott útnak indul majd neki egy erkölcsi tőkéjét tökéletesen felélt, szellemi bázisát ledarált Fidesz. Orbán óriási, gigantikus hibája, hogy bár lehetősége lett volna rá, nem tudott megújulni, nem tudott konszolidálódni.
Valószínűleg azért, mert valójában nem volt semmi más mondanivalója a permanens harcon kívül. Így olyanná lett, mint a kiöregedett komédiás, aki hetvenévesen is ugyanazt az egy kuplét énekli, amivel fiatalon befutott. Unalmas és kiszámítható, mára már előre meg lehet írni egy Orbán-beszédről szóló tudósítást, tökfelesleges elmenni rá.
Az alkatilag messiáshívő magyar jobboldal visszatérő hagyománya, hogy előbb
óriásira felfúvódik egy-egy népvezér kultusza majd az ugyanolyan gyorsan le is ereszt,
amikor megtörik a varázs. Így távozott a bukás elől Tisza Kálmán, Bethlen István, (részben Gömbös, bár őt végül Horthy szánalomból nem menesztette) a rendszerváltás után pedig Torgyán doktor.
Ha Orbán sürgősen nem talál ki valamit a személyes varázsának a helyrefoltozására úgy néhány éven belül ő is kényszerpihenőt fújhat.

28379174_865773146960754_8922142860088179962_n

28468601_865550896982979_8327633941023408268_n

Egyre több a rémisztő jel : világkatasztrófa közeleg?

Egyre több mini földrengés rázza meg Amerikát és más kontinenset világszerte. Ez pedig komoly aggodalomra ad okot…
Ez egy óriási kataklizma előjele lehet – mesélte egy szakértő, aki szerint komoly a baj, ugyanis a rengeteg, egyre inkább szaporodó apró, de egyre erősebb földrengéssorozat egyértelműen jele annak, hogy a kőzetlemezek mozgásba lendültek.
Félreértés ne essék: a Földbolygó kőzetlemezei lényegében mindig mozgásban vannak, de a mostani “jelek” arra utalnak, hogy nagyon erős egyes kőzetlemez határokon a súrlódás, és a Föld belsejében olyan folyamatok zajlanak, amire még nem volt példa.

San Andreas törésvonal mentén óriási, 8-as erősségű rengésnél is súlyosabb katasztrófa történhet, mivel a mélyrétegekben itt két kőzetlemez ütközik egymással, és ezek mozgása egy giga rengést eredményezhet.
Ez azonban nem minden. Egyes elméletek szerint a Tűzgyűrű is azért lett az utóbbi időben aktívabb, mert valami készülődik.
A Föld magja nyugtalan, és ez egyfajta fluktuációt okoz a köpenyben. Amely végső sorozat a kőzetlemezeket “úsztatja”.
Az utóbbi évszázadok legnagyobb erejű rengése következhet be az elkövetkező években évtizedekben.

Nehéz megjósolni, hogy mikor, de ha kipattan, nem csak az USA területét teheti tönkre, de a rengések által keltett akár 60 méteres cunamik Európa és más kontinensek partját is elpusztíthatja, több millió ember halálát okozva.
Arról nem beszélve, hogyha a világ nagy része ugyan túl is éli nyilvánvalóan és érintetlen maradhat a földrengés után, mégis a gazdaság teljesen összeomlik majd.


A földrengés ugyanis a Föld mezőgazdasági területeinek egy jelentős részét semmisítené meg, az infrastruktúráról már nem is beszélve.
Már most is ketyeg az óra. Lehet, már holnap bekövetkezik, de az is lehet, hogy évek, évtizedek múlva…

Mivel, pontosabban kiv(k)el állunk szemben ?! Ébredj maGyar !!

Mivel, pontosabban kiv(k)el állunk szemben?!

hazatlanarulok_n   global-land-grab_1

 

15400572_1216415485080190_2929959829004141752_n  17155218_1245912485493668_236333350467007246_n

Állami konszolidáció MNB forint elleni spekulációs tevékenység!

Államcsőd és a (2008-as) Magyar Országgyűlés tagjai elleni büntetőeljárások elkerülése!

EU tagállamok és az IMF tudtával megvalósult forint elleni spekuláció! Pontosabban a forint felhasználása az egyedi válságkezelési program végrehajtásához!

Végeredmény a lakosságra nézve: több ezer áldozat, milliók ellehetetlenülése! Járulékos veszteség: tönkrement vállalkozások, családok szétszakadása, több ezer állami gondozásba került gyermek! Napjainkig több százezer jogellenesen levezényelt kilakoltatás, árverezés!

Végeredmény a Magyar Államnak: több, mint 4000-milliárd árfolyamnyereség, az önkormányzati devizakötvények (forint elleni befektetések), magánnyugdíjvagyon értékpapírjainak kereskedelmi “bankosítása” (UniCredit), MNB 50-milliárdos (2008-as adat) devizatartalékának (2011-re) több, mint 1000-milliárdos devizatartalék realizálása.

MNB nemzetközi devizakövetelése 9000-milliárd (2011-es adat)

2012-ben a Magyar Országgyűlés titkosította a Jegybank (MNB) mérlegadatait!

Legfőbb Ügyészi javaslatra Kúriai jogegységiekkel, Trócsányi igaztalansági miniszterrel karöltve, “ölsz-parlamenti pártok” támogatásával – mivel a Magyar Állanak soha nem volt ennyi forrása – gátolják a magyar emberek jogérvényesítési lehetőségeit, védve a forint elleni spekulációval szerzett “magyar emberek véréből” származtatott több ezermilliárdokat!

A magyar emberekre, a legnagyobb veszélyt, a saját parlamentje és a Magyar Nemzeti Bank jelenti!

Csak az ostoba reménykedik abban, hogy, ha nem fogadják meg Áder János szavait (elérkezett a kiegyezés ideje) életben hagynak bárkit is!

Grell Antal
B.É.CS.

30377_538580276155750_744457707_n

Hogyan juttatták hatalomra az iszlamisták Trumpot? És hogyan buktatták meg a szírek a gonosz zsidó nőt Clintont?

Ha létezik olyasvalaki, akit Trump nem köszönt volna meg, olyasvalaki, akiről megfeledkezett volna vagy elfelejtette volna megköszönni a Fehér Házba jutásért, akkor azok az iszlamisták, akik keményen meg is dolgoztak azért, hogy Donald Trump hatalomra kerüljön. Ők a vállukon emelték a trónjára, mint ahogyan a marhák szállítják a gazdájukat míg el nem éri a célállomását. Ők nevezték ki elnöknek, hogy feláldozza őket amint hatalomra került.

isis-is-israel-650x350sziriahadseregaszad130608_01

Az iszlamistáknak sikerült az elmúlt hat év alatt úgy bemutatni magukat, mint a világ legvérengzőbb ereje. Az az erő, amely az egész világot megdöbbentette, hogy milyen barbarizmus által képes csak rá, hogy hatalomra kerülhessen Szíriában. Ezért a hatalomvágyért a legkegyetlenebb mészárlásokat követték el és minden kegyetlenségükkel büszkélkedtek az egy olyan világ előtt, amely az információáramlás és kommunikációs forradalom csúcsán jár. Régen az emberek a kalózokról és azoknak a kegyetlenségeiről olvastak.

A szíriai kitartás és ellenállás az iszlamistákkal szemben minden képzeletet felülmúlt.

Ez az ellenállás az iszlamistákat leleplezte és kegyetlen gyilkosként mutatja be, azt követően, hogy régebben ártatlan áldozatokként kezelték őket. Mindezek ellenére, a muszlimok nem tanácsolták ezeknek a szakállas, iszlamista forradalmároknak az agresszív tetteket, amiket a nyugat megáldott, felfegyverzett, vezetett annak érdekében, hogy hogy a damaszkuszi elnöki palotába juthassanak. Nem fogják örökké elnézni nekik és előbb vagy utóbb nagyon drágán fognak megfizetni érte.

A muszlimok nem tanácsolták nekik, hiszen tudják, így el fogják veszíteni a világ megbecsülését és befogadását, még akkor is ha valamikor igazuk volt, bármennyi fizetett értelmiségi is védi őket, mert a vér, amely a kezükhöz tapadt, minden elképzelést és igazságszolgáltatást felülmúlt. Az igazságszolgáltatás nem alkalmaz ilyen méretű agressziót és pusztítást, nem változik át állati ösztöni bosszúvágyra, gyűlöletre. Nem fogták fel sokan muszlimok között és nem közölte azt senki sem az iszlamistákkal, hogy a tetteik a világ összes muszlimját lejáratják és ennek a kárát minden muszlim meg fogja szenvedni a világon. Majd megjött Trump, akinek a támogatóinak elege van a muszlimokból, nyíltan fejezik ki a dühüket és elégedetlenségüket a muszlimok iránt. Trump szavazói a muszlimokat másodrangú állampolgárként tekintik. Ezek semmi különbséget nem tesznek radikális muszlim és mérsékelt muszlim között. Európa és a megerősödött szélsőjobb irányzatok is nemsokára hangosan ki fogják jelenteni támogatásukat, egyetértésüket.

A gonosz cionista zsidó nő Hillary Clinton akkor esett el, amikor nem tudta megdönteni a szabadság és függetlenség utolsó arab bástyáját Szíriában.

Szíria népének ellenállása és küzdelme csábította el az oroszokat, hogy keletre jöjjenek és szövetkezzenek egy irtó makacs néppel, akiben meg lehet bízni, aki hisz a hadseregében és támogatja azt. Az oroszok érkezésével a világ ráébredt arra a valóságra, hogy Clinton előtt már csak a világháború lehetősége áll, ha szembe akar menni az oroszokkal. Ez meg is rémisztette a bolygót, majd meg is sürgette azt, hogy a világ megszabaduljon ettől az őrült, gonosz nőtől.

Ha van olyan, akit Hillary Clinton gyűlölni fog az élete végéig – amely most ért véget néhány órával ezelőtt – akkor az a szíriai nép, a Szíriai Arab Hadsereg és Dr. Bashar Al-Assad szíriai elnök, mert Szíria megszállásának a sikertelensége, amit hozzá lehetett volna adni Obama sikereihez, a Nyugatot agresszív helyzetbe hozta.

Russian President Vladimir Putin (R) talks to Syrian counterpart Bashar al-Assad during their meeting in Moscow, 25 January 2005. The Syrian leader arrived in Moscow on a four-day state visit overshadowed by furious Israeli protests over reported contracts for Russian missiles that would erode the Jewish state's military superiority over its arch-foe Damascus. AFP PHOTO / ITAR-TASS

 

Ha Szíria elesett volna és az iszlamisták kezébe kerül, akkor Trump nem jutott volna hatalomra.

Ha Szíria összeomlott volna, akkor Clinton lett volna ma a világ első amerikai elnöknője. Talán vitte is volna magával a hatalomra iszlamista és forradalmár csordáit. Talán a gépfegyverek hangja egy kicsit el fog némulni, ha az iszlamisták felfogják, hogy többé nincsen Clinton mama és a harcuknak többé nincsen diplomáciai fedele. Ha felfogták azt, hogy a legjobb, ami történhet ma velük az, hogy a szíriai állam zöld buszokkal elviszi őket Aleppóból minél messzebb.

 

20140606_a

Útban a világkormány,és a világvallás felé….

14068187_1809150635966594_8215829357991554928_n

Útban a világkormány,és a világvallás felé

A globális elit soha nem volt még ennyire közel céljai megvalósításához. Néhány egymással szorosan összefüggő eseménynek és nemzetközi egyezmény megkötésének köszönhetően bolygónk kormányzása egyre közelebb kerül a teljes központosítás megvalósításához, méghozzá a többség tudomása nélkül.

Az elmúlt hónap során is számos ilyen esemény történt.

Szeptember 25-27-ig tartó konferenciáján az ENSZ bemutatta új egyetemes napirendjét. Az eseményt a New Yorkba látogató pápa nyitotta meg, aki maga is a napirend mellé állt. A világ szinte valamennyi nemzete aláírta a 17 célt megfogalmazó tervet, amiről csak nagyon keveset hallhattunk a médiában.

Az ENSZ azt ígéri új dokumentumában, hogy együttes erővel egy igazi utópiát hozhatunk létre a Földön. A helyzet azonban az, hogy ez a bizonyos egység, amiről az ENSZ beszél, az igazi és igen gonosz tervet leplező álarc csupán. Paul McGuire a következő írta róla:

Az ENSZ nem az emberiség engedélyét kéri, hanem felszólít bennünket a 17 fő és 169 alpontból álló, a fenntartható fejlődést előtérbe helyező terv elfogadására, ami radikális változásokat hivatott megvalósítani a világon 2030-ig. Az Agenda 21 (teljes nevén Feladatok a XXI. századra) helyébe lépő 2030 Agenda vagy napirend (más szóval a 2030-ig elvégzendő feladatok) az előző terv felturbózott változata. A tömegmédia segítségével az egész világot meggyőzték vagy legalábbis azon igyekeznek, hogy meggyőzzék arról, hogy a terv környezetünk megmentését és a „szegénység felszámolását” célozza. Sajnos azonban a terv egészen más céllal jött létre. Az Agenda 21 és az új 2030 Agenda igazi célja egy világkormány, egy globális gazdasági rendszer és világvallás megalakítása. Amikor Bank Ki-Moon ENSZ főtitkár „a világbéke álmáról és a minden embernek kijáró méltóságról” beszélt, a kommunizmus által ígért „munkásparadicsom” szlogenjeit idézte.

Lásd még: A fenntartható fejlődés igazi arca dióhéjban

Az új tervet sokszor inkább „globális célokként” említik a nyilvánosság előtt. Szeptember 26-án számos híresség is arcát adta hozzá a Centrál Parkban tartott Globális Állampolgár Fesztiválon, amihez egy promóciós rövidfilm is készült. A videón látható hírességek közül bizonyára sokan őszintén szeretnének segíteni másoknak és tenni valamit a Földért és nem azért szerepelnek a kampányban, mert a globális elitet szolgálják, csak éppen nem látják át az összefüggéseket. Fontos tehát, hogy ne lássunk mindenkiben azonnal ellenséget, inkább próbáljuk meg értelmesen elmagyarázni az érdeklődőknek, hogy pontosan milyen törekvésekről is van szó.

Sajnos az ilyen propaganda céllal készült anyagokat arra használják, hogy a „globális közösséghez” tartozó „globális állampolgárság” koncepcióját népszerűsítsék. A folyamat évtizedek óta tart és elég hatékony.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete tulajdonképpen egy konszenzus nélkül működő testület és a globális kormány előfutárának mondható, aminek a politikai jobb és baloldal is behódolt már, hiszen mindkét oldalon az igazi vezetőket, a nemzetközi bankár családokat és titkos társaságokat szolgálják. Amikor pedig egy-egy vezető politikusnak az „orwelli csoporttól” eltérő nézetei vannak, egy bizonyos szintig elmehet, de nem tovább.

Ki ez az elit társaság és milyen titkos társaságok irányítják őket? Troy Andersonnal, a Pulitzer-díjra jelölt oknyomozó újságíróval közösen írt új könyvünkben leírjuk, hogy létezik egy nagyon is valóságos, titkos és féltitkos társaságokból álló hálózat. Ezek közé tartozik a Külkapcsolatok Tanácsa, a Trialterális Bizottság, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézete, az ENSZ, a Római Klub, a Bilderberg csoport és számos egyéb szervezet, amelyek meghatározzák az elnökök, miniszterelnökök, médiahálózatok, politikusok, multinacionális óriás cégek vezetőinek és egész nemzeteknek a döntéseit. A médiában szinte sohasem hallunk használható vagy alapos elemzéseket róluk, hiszen a médiumokat is ők irányítják és hatalmuknak köszönhetően egyetlen kormány sem vonta még őket felelősségre.

Globális gazdaság

A globalizáció másik fontos eszköze különböző nemzetközi egyezmények formájában valósul meg, amelyek célja, hogy idővel az egész világ egyetlen egységes, globális törvények által szabályozott piaccá váljon. A nemzetgazdaságok egyesítése közben azonban az egyes gazdaságok folyamatosan hanyatlanak, munkahelyek szűnnek meg, iparágak tűnnek el vagy rendeződnek át, miközben a megacégek egyre nőnek, a középosztály pedig fokozatosan eltűnik. Mivel a békát lassan főzik, a folyamat csak nagyon keveseknek tűnik fel, a protestálók hangját pedig elnyomja a világ zaja.

A világtörténelem egyik legnagyobb nemzetközi kereskedelmi egyezményével kapcsolatos tárgyalások például szinte észrevétlenül zajlottak és fejeződtek be, pedig a Csendes-óceáni Partnerség óriási lépést jelent az igazán központosított gazdaság megvalósítása felé.

A TPP, vagy Csendes-óceáni Partnerség nem csupán egy kereskedelmi egyezmény, amelynek segítségével Barack Obama olyan célokat is képes megvalósítani, amiket az amerikai kongresszus amúgy soha sem hagyna jóvá. Elfogadását követően bármilyen jövőbeli módosítás rendkívül nehézkes lesz, így Barack Obama tervei a világgazdaság 40 százalékában megvalósulhatnak.

Az egyezményt az USA, Kanada, Japán, Mexikó, Ausztrália, Brunei, Chile, Malajzia, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnám tervezik aláírni.

Egy másik szerződés, A TTIP, vagy Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség értelmében pedig egy-egy ország korlátlan mértékű kereskedelmi szankcióknak néz elébe vagy az adófizetők dollármillióit fizetheti ki kártérítésként az óriásvállalatoknak.

Lásd még: A titokban tárgyalt Csendes-óceáni Partnerség…

A lassított puccsnak tekinthető egyezmény tárgyalásai 2013 júliusában kezdődtek az USA és az Európai Unió között, és várhatóan 2016-ban fejeződnek be. A TTIP-TAFTA a horrorfilmek elpusztíthatatlan szörnyeihez hasonlóan éledt újjá és egyesíti a múlt legkárosabb egyezményeit, sőt új elemekkel is bővíti.

A TTIP-TAFTA aláírásának pillanatától a vállalatok kiváltságai jogerőre emelkednének, és tartósan érvényben maradnának, akkor is, ha a közvélemény vagy a kormányzati szándék közben megváltozna. Az egyezséget ugyanis csak az összes aláíró ország egyetértésével lehetne módosítani.

Világvallás

Eközben a világvallás felemelkedésén ügyködők sem tétlenkednek.

Egyre többet hallani arról, hogy a különböző vallások csupán eltérő utakat képviselnek, de egyformán Istenhez vezetnek. Ezt a nézetet egyre több vallási vezető támogatja, azt állítva, hogy a két legnagyobb világvallás, a kereszténység és az iszlám, ugyanazt az Istent imádja.

Sokan ennek bizonyítékát látják Ferenc pápa New Yorki beszédében is, amiben ezekkel a szavakkal köszöntötte a muzulmánokat:

„Két érzést szeretnék muzulmán testvéreim fel közvetíteni: először is üdvözlöm őket az áldozat ünnepén. Szeretném, ha üdvözletem szívélyesebb lehetne. Ezek az érzések a közelség és a tragédia láttán érzett közelség. A Mekkában történt tragédiára gondolok.

Szeretném biztosítani őket imáimról. Egyesítem magam mindannyiótokkal. Ima a kegyelmes és irgalmas istenhez.”

Ezekkel a szavakkal Allahra utalt, hiszen az iszlámban őt illetik a „kegyelmes és irgalmas” jelzőkkel. (Természetesen a muzulmánoknak szüksége van imáinkra, azonban ha valóban Isten segítségét szeretnénk számukra, talán hozzá lenne érdemes imádkozni, nem pedig Allahhoz, hiszen ezzel a „gesztussal” épp a lényeg veszik el.)

Nem ez volt az első eset, hogy Ferenc pápa hasonlóan fogalmazott. Úgy tűnik, hogy szerinte a keresztények és a muzulmánok ugyanazt az Istent imádják, ami megmagyarázza, hogy miért hagyta jóvá, hogy mohamedán imákat mondjanak a Vatikánban.

A készülő egységes világvallás

Bár a fent leírt folyamatok tagadhatatlanok, az átmenet nyilván nem egyik napról a másikra megy végbe és nem lesz zökkenőmentes. A káosz valószínűleg jelentősen erősödik, mielőtt mindezek megvalósulhatnak. Minden egyes válság egy kicsivel közelebb viszi a háttérhatalmat a végső tervhez és látni fogjuk, hogy mindegyikre a globalizáció és a központosítás kiterjesztését javasolják majd megoldásként. Százszor fogjuk még hallani, hogy az emberiség problémáit kizárólag az egységen keresztül lehet megoldani, ami számukra nem azt jelenti, hogy az emberek különbözőségeik ellenére tanuljanak meg szeretetben együtt élni, hanem azt, hogy kövessék a hatalom által előírt központosított normákat, amik idővel az élet minden területét magukban foglalják majd, az oktatástól, az egészségügyön át, egészen a kereskedelemig és a vallásig.